Jelmez és áramlat
Jelmez és áramlat
(Kis Csillagnak)
Most bomlik legszebb színe a kéknek,
boldog áramlás ölel magához, -
csókokban is vannak fölfedezések,
visszatérek az örök csábításhoz.
Maradj még szép, díszes jelmezben,
mert ezer évig rajongva nézlek, -
mikor a szerelmek egymásba folynak,
beöltözök románcnak, a legszebb kéjnek.
Finom eszmével indultam feléd,
amit a költészet megőriz ezredekre,
vágyat ölelget az elhagyott szakadék,
s mélyből felkiált ébredő szerelme.
Szavak pergamenje, szólamokat üzen,
bölcs robbanását az ős tavasznak,
tisztára mos, fogva tart a verem,
de mélybe maradok, szerelmes anyagnak.
Fázós ölelésed karjaimmal rokon,
mennyei vágy hajt, földi alázat, -
és itt fogok, mert muszáj vallanom,
rólad szól e sokarcú magyarázat.
Kíváncsi merészség ölel magához,
didergő tüzed körülnéz, szóra kap,
virágzó üvöltésem vérré változott,
mégis rabul ejti jöttömet a pillanat.
Joggal ijesztő a szerelem szobra,
boldog áramlás ölel magához, -
hajnalban vad csókod fest pirosra,
és szívedre tüzes esküt szivárványoz.
Most kékre festem az éltető lángot,
előre féltem vad szomjúságodat, -
ezer évig nézzük a csókos világot,
és játszunk önként, forradalmakat…