- AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉTEN, JÚN. 10, 11, 12, ÉN.
"Kiteszem magam a napvilágra,
elpusztulok, vagy köztetek maradok,
aki az élet aszúját kívánja --
európaiak, emberek, magyarok..."
1. https://www.xpress.hu/XP/prod.
2.https://www.libri.hu/konyv/
4.
6.https://bookline.hu/product/
7.https://ittelado.hu/elado.tvn?
8.https://www.argep.hu/main.aspx?
9. https://www.polc.hu/lista/
10. https://www.irodalmijelen.hu/
Mimózafürtök
Névtelen hangzatokban oldódom,
a cigány szerencsét jósolt nekem,
átváltozom, de lényem megőrzöm
szemöldököd ívén, sejtelmesen.
Játékos lelked régóta fönt lebeg,
koldus arcom rózsákban fürdött,
gúny csap fel, - áttörve kedvetek,
mint sárgán bámuló mimózafürtök.
Két szemed, lelkem csókolta halkan,
most már tapadj a végtelen csodára,
a boldogságig nálam hosszú út van,
de visszamegyek a szoba varázsába,
hol vígságot, jajt osztogat a mérték,
arcodon mindig gyötrő unalom van,
nyílt tengeren a jövőt figyelték,
a sápadtságból szikra úgy se pattan.
Tőled kapott térben tapadok meg,
lassú jel vagyok, - tudása az agynak,
nekifeszülök az esti szélnek: -
mint éles kés, a jámbor gyomnak.
Összerak a varázs, hogyha szétszed,
amíg szerencsém, a mélybe taszít,
látványt tör vakmerő büszkeséged,
de az Istenem elé lecsupaszít.
Moldova György
Tavaszidőben
Ösztönökkel tömött szárnyak peremén,
körbejár a sóvárgás, a kétség,
félszemű nap fogai között, -
képzeletem el ne aljasodjék.
Friss tüdejében kéjleső világ,
nem kell gondoskodnod, hitegetnek,
a hitványság rendszerint megaláz,
mégsem üzenünk a tavaszidőnek.
Meddő szövetekben újrahódítás,
ébredéskor pár percre átitat,
észrevétlen részegít az elmúlás,
szent emléke fanyar bort inni ad,
mert értelemmel küszködnek a szavak,
költőnek lássanak az emberek,
szememben műkönny, vegyszer, savak,
amit titokban csepegtetnek.
Jövőm helyett betyár lett világom,
ahol a fülem figyelni próbál,
üzenetet kézbesít az önbizalom,
a karakteres erőszak pontjainál.
Baljós ösztönök friss tüdejében,
ritmusokat mágnesez magához,
hogy a színek vad játéka éljen,
amíg a szabályok ízével tudományoz.
Jókai Anna
Dühöngő halmazat
Adós maradok lágy igékkel,
lásd, múltamon tipor a jelen,
de letörlesztem aggyal, vérrel,
törj különb célokra szellemem.
Könnyebb az időt eltékozolni,
gyengéden szított zavaros tervvel,
mely bölcsőmtől a sírig látni tanít,
sebes szavakkal, lantos sereggel.
Finom erekben új ritmushiány,
mint véres történelmi kartell,
parancsa hajtott, virtus-kaland után,
gyáva fajokat, szó nélkül a tenger.
Forró szövetekben az áramlás,
nyugtalan fénye meg sem rezzen,
amit az istenek sorsomba zártak,
vadóc tűz, mely elpusztíthat engem.
Ideje a rontást nemesre cserélned,
versem a rímek kosarába hull, -
magadnak játszol, nem az égieknek,
mert helóták magyar forradalma dúl.
Ne félj! Túl jutsz kudarcod évein,
szétfröccsen a dühöngő halmazat,
mert a történelem embervérrel ír,
de én a versekből építek tűzfalat.
Sas József