ÁMOR KATONÁJA

Ámor katonája

Lágy szonáta altatja a lelkem,

nem kell fülemnek a csúf zene,

naiv szabad préda, megérdemeltem,

de nem lettem a világ szégyene.

Halálos perc panaszolni kerget,

az egész föld egy gyehenna sírás,

hol elsiratok bánatot, keservet,

mert börtön, és pokol most a sírás.

Minden soromba gyötrelem omol,

kérdező szemem a semmibe néz,

mint édes hús a csontról lebomol,

amíg a gondolat milliárdja idéz,

és szennyes játékával megalázhat,

mert sosem kelek maró birokra,

a szerelem is lehet sokszor látszat,

ellentmondás, érdekbe bújt pompa.

Ó mennyit dolgozik a gondolat,

szerelem-mámor, kótyagos velők,

beteg szív, rabság, fehér gyászfogat,

siratnak el, közömbös szeretők.

Kinyílt bánatok ölelkezve,

csókolták a szerelem keresztjét,

s ahogy szivárog könnyeim vize,

úgy dőltek össze lelkemben az esték.

Szent papja lettem a csalódásnak,

de szeretni tanít ma a zsoltár,

éles karmaid szívembe ásnak,

s a megcsalt szerelemben, leomoltál.

Mindig a forró perc parancsol,

torkom perzselik a keserű szavak,

pedig csak Ámor katonája volt,

ki összedőlt, az apró gyász alatt…