Az óceán (Távirat Kis Csillagnak)

Az óceán

          (Távirat Kis Csillagnak)

Büszke hír, elbocsátott remény,

üres lélekkel telik fel világunk,

tarka köd a bús hangulat egén, -

aranymúzsát fest holnap ideálunk.

Zengj alattam, zúgj komor óceán,

a napot már szürkület sodorja,

érzem harapását útközben a szélnek,

magas a hullám, vérzik a vitorla.

Rossz örömöt csiholt a hajnal,

megsárgult csalódás az ízek fokán,

sorsom a vágyak adósa lett, -

és romhalmazban szenved az óceán..

Villámok rengetik mosolyomat,

minden kacagásom sikolyokba réved,

s ha vigasz a Múzsa millióknak,

én elfelejteném a mindenséget.

Száz új világ szívéhez készülök,

ragadd meg sorsod fél kezeddel,

amíg mérgezett ingerek tépnek,

cifra káromkodás, maréknyi a vegyjel.

Dörren, hömpölyög az éteri üzenet,

hangos vigalom, megfertőzött szavak,

körülfont kéklőn a lényed magánya,

de a tövisek csalfán világítanak…