JÉGCSAPOK ALATT

Jégcsapok alatt

Nem szabad ma jónak lenni,
hogy élek még, mesebeli jóság,
és ódon barbár meséknek hinni,
jaj a mosolyomat koszorúzzák,

most hazug láng hevíti a lelket,
poklokig zuhantam a szerelemért,
minden álma látod, szegényebb lett,
vad szívében már az élet sem élt.

Ma minden lant  lelketlen maradt,
az üres szív bajt röpít magából, -
egybeforrni tanulok a jégcsapok alatt,
mit arattam egy marék virágból?

Csak poétáknak kell vezekelnie,

vad zsivajból halk suttogás lesz,

meghalt gyönyörű érző szíve,

mert élete a pokollal fűszerez.

Ma még tartogatlak magamnak,

mert nemes vérem lázban fellobog,

holnapra a bitangok összeraknak,

bánatok, friss bűnök, új borok.

A felejtés borából kortyolgatok,

és összeroppant aranyserlegem,

bomlott sejtem holnap összefog,

de ajkához többé Múzsa ne vegyen.