Mentelmi jogot

Mentelmi jogot

                 (Üzenet Kis Csillagnak)

Vak remény ha szólásra késztet,

nem sóvárgok szemlesütve rólad,

hallgatásba költözött hűséged

tüzeli a lelketlen árulókat.

Szükséged hófehér vére vagyok,

rám telepszik a hiányod teste,

kiűzlek magamból, árnyékom követ,

de mentelmi jogot az ünnepekre.

Összerakom szétszórt üzeneted,

az idő elmúlást hideg vért kever,

napszíved nyirkos ruhában játszik

balga ritmust az egész végtelennel.

Nedves szemedből higany csordogál,

nem hiszek a kósza szóbeszédnek,

látszat a könny, és látszat a mámor,

melyek sápadt arcokon égnek.

Piros árnyék maradok nálad,

amíg kihűl végképp az akarat,

világra zuhan a naplemente: -

s te bóbiskolsz mint rideg műanyag.

Halk remény, még szólásra késztet,

kiáltozása játékos maszat ,–

hallgatásba költözött hűséged,

már a teremtéskor félbemaradt..